Egész szál volt, mikor meggyújtották,
Azóta ég rendületlenül!
Viseli elfogyó gyertya sorsát,
S egyre világít maga körül.
Sokszor már, már elalszik kis lángja,
Ha vihar bősz szele csap le rá,
De valaki őrzi, vigyáz rája!
Mielőtt vihar eloltaná!
Mert néki kedves minden gyertyaszál,
Mely világít a sötétségben,
Tudd meg:− ki itt éltél, gyertya voltál!
”Nagy kincs!” −ha fénylesz a sötétben!
Mert Urad a Világosság Atyja.
Védi, óvja kicsiny fényeit.
Kis gyertyáját odaállította,
Hogy ragyogjon fényénél a− hit!
Mindegy, hogy gyertyád fénylőn lángol,
Fényt szór és szolgál,− úgy világol.
Kedves előtte:− csonkig égve bár,
Mert szereti őt is a Király!
Fényét ő is bőven árasztotta,
Füstölgő csonk már− s megtartotta!
Már gyengén világít,− csak füstölög…
Ő tartotta meg −Vészek között!
Ő volt megmentőnk, egy életen át,
Vele éltünk át sok−” gyertya-csodát”!
Mert életünk egy gyertyaélet:
Nagy kegyelme, ha itt csonkig éghet.
Van gyertya, amely csonkig nem ég el,
De ha fényét néki árasztotta,
S benne fénylik az Isten képe,
Nem oltja el éjnek a sötétje!
2004. febr.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése